Csak az első hét hónapban 72 ezer tonna áru fordult meg a repülőtéren, 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban - mondta René Droese, a Budapest Airport cargo- és ingatlangazdálkodási igazgatója.
A repülőtéren folytatódnak a BUD 2020 50 milliárd forintos fejlesztési tervének beruházásai, köztük a Cargo City logisztikai központ építése, amely jövőre indul. Ennek köszönhetően több mint duplájára, akár évi 250 000 tonna emelkedhet a repülőtér áruforgalmat bonyolító kapacitása - mondta. (Jól teljesít a reptér.)
A közelmúltban vehette birtokba a reptér új árukezelő központját a TNT és a DHL is, mindkét integrátor naponta közlekedik a cégek központjai, illetve Budapest között teherszállító repülőgépekkel. A DHL Express 6 ezer négyzetméteres raktárat és szortírozót, valamint egy 2400 négyzetméteres irodaházat épített fel a repülőtéren, a TNT pedig 5 ezer négyzetméteres raktárat és 3 ezer négyzetméteres irodaépületet vehetett birtokba.
Csak ez a két beruházás 600 újabb munkahelyet jelentett a repülőtéren, amely a mintegy 12 000 dolgozójával a legnagyobb munkáltató a dél-pesti régióban - írták.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el