A Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, a fővárossal, a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) és a BKV-vel szoros együttműködésben készülnek a HÉV-vonalak átvételére, szakértőik részt vesznek az egyeztetési folyamatokban, közreműködnek a közszolgáltatási szerződéses rendszer kidolgozásában.
A Fővárosi Közgyűlés augusztus 31-i ülésén döntött a HÉV kiválásáról. E szerint november 1-jén alakul meg a Budapesti Helyiérdekű Vasút (BHÉV) Zrt., ezt követően valósulhat meg a HÉV-vonalak átvétele úgy, hogy a főváros átadja az államnak, majd a magyar állam által a MÁV Zrt.-nek. A kiválás után a BHÉV Zrt. saját tőkéje több mint 18 milliárd forint lesz, a szétválás előzetes tervek szerint mintegy 135-145 millió forintba kerül.
Az elképzelések alapján a BHÉV Zrt. önálló társaságként végzi a HÉV-ek üzemeltetését, a társaság még 2016-ban állami tulajdonba kerül, tulajdonosa a MÁV Zrt. lesz, azaz a MÁV-csoport egy újabb leányvállalattal bővül.
A HÉV-ek várható üzemeltetési költségeivel kapcsolatban a MÁV hangsúlyozta: az üzleti tervezés jelenleg is zajlik, így megalapozott számadat csak később áll majd rendelkezésre, viszont a Fővárosi Közgyűlés által a korábbi években elfogadott üzleti tervek alapján nagyságrendileg 14-15 milliárd forint körüli üzemi költségszintről lehet beszélni.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el