Az Origó videó Facebook oldalán szintén megjelent egy üzenet, nagyon valószínű, hogy ez a rovat is felállt - írja az Index. Az újságírók pár órával azután döntöttek így, hogy a Magyar Telekom újabb közleményt adott ki, melyben arról írnak, hogy "a médiában vitatott személyi döntés az Origo Zrt. menedzsmentjének döntése. A Magyar Telekom nem gyakorolt nyomást és nem kérte az Origo Zrt. vezetőségét a portál főszerkesztőjének leváltására". Cáfolták azokat a sajtóértesüléseket is, melyek szerint a főszerkesztő leváltásának a Telekom és a kormány közötti együttműködéshez lenne köze. A cég szerint "a mindenkori kormány és a Magyar Telekom vezetői közötti párbeszéd természetes, ám ezek célja sohasem a nyilvánosság, a sajtószabadság korlátozása".
Az Origo főszerkesztője kedden távozott közös megegyezéssel, de nem önként. Az ügyről azonban azóta sem mondott többet. A háttérben azonban több forrás szerint is a Lázár János utazásairól szóló origós cikksorozat áll. Lázár tagadta, hogy nyomást gyakorolt volna az Origóra, szerinte Sálingnak kellene nyilatkoznia. A cikksorozat szerzője, Pethő András szerdán mondott fel a lapnál. Este pedig más felelős szerkesztők is otthagyták lapot.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el