A GVH úgy ítélte meg, hogy a Spar 2012 októberétől 2014 februárjáig ,,5.000 Ft vásárlás után 500 Ft visszajár" akciója keretein belül megtévesztette a fogyasztókat, mert valótlanul tüntette fel, hogy minden elköltött 5 ezer forint után 500 forint visszajár, miközben mind a kupon megszerzésének, mind beváltásának számos feltétele és korlátozó eleme volt.
Problémásnak találták azt is, hogy a cég azt sugallta, hogy 5 ezer forint után jutnak a fogyasztók 500 forint kedvezményhez, ezzel szemben legalább 10 ezer forint értékű vásárlásra volt szükség a kedvezmény érvényesítéséhez, illetve nem vagy kevéssé észlelhetően és nem egyértelműen tüntette fel az 500 forintos kupon kiadásának és beváltásának egyéb feltételeit.
A GVH a bírság kiszabásakor a kommunikációs eszközök költségeire alapozott. Súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a Spar a jogsértő kereskedelmi gyakorlatot több mint egy évig folytatta, hogy a Spar a fogyasztók széles körét érte el a Spar áruházakon kívül is, hogy az akciók, az akciós újságok és szórólapok alkalmazása a Spar üzletpolitikájának meghatározó eleme, és az ehhez kapcsolódó kommunikációs gyakorlaton a vállalkozás a versenyfelügyeleti eljárás megindítását követően sem változtatott.
Ugyanakkor enyhítő körülményként értékelte a GVH, hogy a Spar jelentősen megváltoztatta kereskedelmi gyakorlatát a GVH Versenytanácsa előzetes álláspontjának megismerését követően, illetve, hogy együttműködését fejezte ki azzal is, hogy kötelezettségvállalási szándékán túlmutatóan vállalta kereskedelmi gyakorlatának módosítását, valamint olyan nyilatkozatokat tett és összeállításokat készített, amelyek nem szolgálták ugyan az érdekeit, ám hatékonyan segítették a tényállás pontos feltárását.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Figyelem: fontos hidat zártak le a magyar határon, ezt kéri a rendőrség
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés