Online, de mégis személyes kapcsolatot biztosít az Extreme Digital hibrid értékesítési megoldása, amelyet egyelőre egy budapesti üzletben alkalmaznak.
A Nyugati pályaudvar közelében lévő üzletében online áruházon és offline üzleteken alapuló üzleti modellt indított be a társaság. A bejárat közelében egy ügyfélhívóra hasonlító terminál fogadja, amelyen keresztül olyan munkatársak is tudnak segíteni az értékesítésben, akik számára a COVID-19 kiemelt egészségügyi kockázatot jelentene, ezért a járvány alatt nem tudnak személyesen dolgozni az üzletben.
Kapcsolódó
Az online terminálon webkamera és mikrofon van felszerelve, amelyen keresztül az otthonából dolgozó eladóval hasonlóképp lehet beszélni, mintha fizikai valójában a pult mögött állna. A fekete pénteki és karácsonyi szezonban több, az otthonukból online platformon keresztül a bolti terminálra bejelentkező Extreme Digital-munkatársak egy-egy napon akár a boltba érkező vásárlók negyedét is kiszolgálták, ami jól jelzi, hogy a fizikai üzletben is bevált az online ügyintézés.
"Ez a projekt a járványhelyzet alatt érdekes kísérletként indult, hiszen a vásárlóknak is biztonságosabb érzetet ad szakeladóinkkal beszélni és tudtunk munkát biztosítani azoknak a boltos kollégáknak is, akik a járvány alatt nem dolgozhattak a szokásos módon. Bár sok betérő vásárló még mindig meglepődik, amikor a terminál képernyőjéről egy élő ember szólítja meg, a visszatérő vásárlók közül sokan már rutinosan a terminálhoz mennek, ha nem áll előtte senki, mert tudják, hogy azon keresztül mindent tökéletesen elintézhetnek" - mondta Várkonyi Balázs, az Extreme Digital és eMAG ügyvezetője.

Az otthonukból bejelentkező szakértők számítógépükről hozzáférnek az aktuális bolti készletekhez és képernyőmegosztáson keresztül akár meg is tudják mutatni a termékek webáruházas adatlapjait, vagy kiegészítőket is ajánlhatnak a vásárlóknak. A termékeket az üzlet pénztárában fizikailag is jelen lévő munkatársnál tudják kifizetni a vásárlók az Extreme Digital Szent István körúti üzletében, de a fejlesztések között már szerepel a bankkártya-terminál bevezetése, az így kifizetett terméket pedig az árukiadó pultnál rögtön át is tudja majd venni a vásárló.
Miután a néhány hónapos teszt során az online ügyintéző pult fogadtatása nagyon pozitív volt a vásárlók körében a járványhelyzettől függetlenül azt tervezi az Extreme, hogy további szaküzleteikben is bevezetik az online terminálokat, hiszen ezeken keresztül bármelyik üzletükbe "kapcsolhatnak" majd például egy hiteltanácsadó, vagy egy-egy termékkategóriához különösen értő kollégát.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el