Jövő pénteken rendezi meg a jelentős akciókat kínáló Black Friday-t az Extreme Digital. A vállalat idén arra számít, hogy a szokásos slágerterméknek számító tévé és mobiltelefon mellett a napi fogyasztási, valamint szépségápolási cikkekből, és lakberendezési termékekre is nagy kereslet lesz - mondta a cég szerdai sajtótájékoztatóján Várkonyi Balázs ügyvezető.
A társaság azt ígéri, hogy összesen több mint egymilliárd forint értékben biztosít majd kedvezményeket a fekete pénteken.
Az akciós termékekből egy-egy vásárló maximum öt darabot vehet majd meg. Azok, akik a leggyorsabban szeretnék átvenni a megvásárolt akciós termékeket, annak bolti átvételt érdemes választaniuk, mert így 5 napon belüli garantáltan hozzáférhetnek a termékhez, míg a csomagok estén 2-7 napon belüli kiszállítást vállal az Extreme Digital.
Várkonyi Balázs az Extreme Digital és az eMAG fúziójáról - amelyet a Gazdasági Versenyhivatal két hete hagyott jóvá - azt mondta, közös céget hoznak létre, amelyben az előbbi cég 48 százalékos, az utóbbi pedig 52 százalékos részesedést birtokol.
-Az új, közös vállalat létrejöttével gyakorlatilag megduplázzuk a megrendeléseink számát és a cég méretét is. Idén együttesen 80 milliárd forint körüli nettó árbevételt fogunk elérni. Elbocsátásokra sem az Extreme Digital, sem az eMAG oldaláról nem kell számítani, mivel a következő öt évben tervezett terjeszkedéshez mind a hatszáz munkatársunk munkájára szükség lesz - mondta.
Várkonyi Balázs a Napi.hu kérdésére elmondta: egyelőre mindkét brand, tehát az eMAG és az Extreme Digital is megmarad, a közös cég pedig többek között logisztikai háttér és a szolgáltatások optimalizálására koncentrál.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket