A Henkel körösladányi gyárának 4,6 millárd forintos fejlesztése révén Európában itt gyártják majd a Persil új mosószer márkáját, az úgynevezett a mosószert és öblítőt együtt tartalmazó duo-caps kapszulát, s a Békés megyei településről exportálják majd a Henkel piacaira. A gyárberuházáshoz a német cég 590 millió forintos uniós támogatást is felhasznált.
Ujhelyiné Mojzsis Anna gyárigazgató szerint a gyáregységgel újabb 16 munkahelyet teremtett a társaság. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója szerint a német vegyipari konszern magyarországi gyártási forgalma 95 milliárd forintot tett ki tavaly, aminek több, mint 50 százaléka export bevétel volt.
A körösladányi gyáregység Portugáliától Kínáig szállít termékeket. Wolfgang Weber, a Henkel régiós gyártási igazgatója szerint a társaság további fejlesztéseket tervez a magyarországi gyáregységében, döntés másfél éven belül várható. A tervezett beruházáshoz a mostani támogatáshoz hasonló segítséget ígért Csepreghy Nándor, az NFM fejlesztéspolitikai helyettes államtitkára, aki szerint akár uniós, akár direkt kormányzati támogatásról is lehet majd tárgyalni.
A helyettes államtitkár elmondta: az elmúlt hónapokban sikerült felgyorsítani az uniós pénzek kifizetését: heti 40-45 millliárd forintnyi uniós pénzt fizetnek ki a vállalkozásoknak. Közben gőzerővel zajlik a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus projektjeinek előkészítése - a brüsszeli jóváhagyások után október-novemberre állhat össze a pályázati rendszer, ahol viszont továbbra is elvárás, hogy a felhasználható pénzek 60 százaléka direkt vállalkozásfejlesztési célokat szolgáljon.
Legolvasottabb
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat