A versenyhatóság az év elején indított eljárást a hazai Euronics áruházakat üzemeltető Vöröskő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben, a bolthálózat honlapján tavaly év végén hirdetett akciók jogszerűségének vizsgálatára - írja az MTI.
Az eljárás feltárta, hogy egyes termékek eredetiként megjelölt árait az áruházlánc korábban nem alkalmazta huzamosabb ideig, így nem minősültek az adott termékek jellemző árainak. Az ezekhez képest feltüntetett, valójában valótlan megtakarítás ígérete ezért megtévesztette a fogyasztókat.
Együtműködtek
Az áruházlánc üzemeltetője az eljárás során együttműködött a versenyhatósággal: elismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslat lehetőségéről és több elemű kötelezettségcsomagot vállalt a jövőbeli jogsértések elkerülése, illetve a fogyasztói tudatosság erősítése érdekében. Az áruházlánc a honlapján fogja felhívni a figyelmet a legfontosabb fogyasztóvédelmi tudnivalókra, illetve az internetes kereskedelem rejtetten tisztességtelen, úgynevezett "sötét mintázatú" gyakorlatainak veszélyeire.
A GVH versenytanácsa tekintettel volt arra is, hogy a jogsértő árfeltüntetés az eljárás során csak néhány termék esetében, pár napig tartó időszakra nyert bizonyítást. A hatóság mindezek figyelembevételével 1,2 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra.
A hatóság emlékeztet arra is, hogy a megtévesztő árfeltüntetések, illetve a későbbi akciós hirdetést szolgáló, pár napos "felárazások" felszámolására új, uniós szintű szabályozás lépett életbe május végétől.
Ezen szabályok alapján - amelyek az Euronics kérdéses akciói idején még nem voltak érvényben - a kereskedőnek árcsökkentés feltüntetésekor eredeti árként (főszabály szerint) a megelőző legalább 30 napos időszak legalacsonyabb árát kell megjelölnie.
Az új szabályok alkalmazásának elősegítésére a GVH oktatóvideóval támogatja a kereskedőket a jogszerű árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatban azért, hogy a fogyasztók könnyebben mérlegelhessék az ígért kedvezményeket - tájékoztatott a versenyhivatal.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Lecsapott az új Covid, fertőz, mint a pestis, intézkedett a WHO

Biztos helyről tudjuk, hogy nem épül meg az M0-ás körgyűrű, lesz helyette M100 és M10

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol

Vannak olyan autók, amik egy életre szólnak

Gyilkosság történt Németországban, egy magyar férfi az áldozat

Újabb fővárosi területen vezetik be a fizetős parkolást

Ez katasztrófa: Parajdon bányató alakulhat ki a sóbarlang helyén

Lázár János odaadta valakinek a Balatont
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről
