Bár az iparági vállalkozások követeléseik húsz százalékához most sem jutnak hozzá időben, azok nagy részét behajthatónak minősítik, s az esetek 5-6 százalékának kivételével előbb-utóbb megkapják a pénzüket a vállalkozások.
Eközben újabb, jelentős tartozások nem kerültek a rendszerbe. Koji szerint a lánctartozás visszaszorulásában jelentős szerepe van a két éve létrejött Teljesítésigazolási Szakértői Szervnek is, amely az építészeti-műszaki tervezési, építési és kivitelezési szerződések teljesítéséből fakadó vitákban jár el.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot