Az ÁSZ tájékoztatása szerint a Nemzeti Eszközgazdálkodási Zrt. a ráfordítások elszámoláskor a számviteli bizonylatokra vonatkozó törvényi előírásokat nem teljesítette és vagyonnyilvántartása sem felelt meg a jogszabályoknak. A szervezet vezetőjének ezért javaslatokat készítettek és 30 napot adtak intézkedési terv készítésére.
Az ÁSZ rendben találta a bevételek elszámolását és hozzátette, hogy a mérlegadatok alátámasztása leltárral, valamint a vagyonváltozást eredményező döntéshozatal megfelelt a jogszabályoknak és a belső szabályoknak.
A társaság teljesítette a tervezési, beszámolási és adatszolgáltatási kötelezettségeket. Az éves beszámolókat az előírások szerint közzétették, ám a letétbe helyezési kötelezettségnek 2016-ban a törvényi határidőn túl teljesítették és több esetben a köztulajdonban álló gazdasági társaságokra előírt közzétételi kötelezettségeket sem teljesítették - írta az ÁSZ. A számvevőszéki vizsgálat szerint a pénzügyi-számviteli feladatellátás és a vagyongazdálkodás szabályait a Nemzeti Eszközgazdálkodási Zrt. a jogszabályi előírások és a tulajdonosi elvárásoknak megfelelően alakította ki, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. pedig szabályosan gyakorolta a tulajdonosi jogokat.
A Nemzeti Eszközgazdálkodási Zrt.-t 2013-ban a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap kezeléséből a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek átadott nem likvid pénzügyi eszközök kezelésére és befektetésére alapították. 2015. december 31. óta a kormányzati szektorba besorolt egyéb szervezetek közé tartozik, 34,5 milliárd forintos induló vagyona 2016 végéig 7,3 milliárd forinttal nőtt - részletezi a jelentést az MTI.
A Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. a beszámolók mérlegét leltárral alátámasztotta, biztosította a működés átláthatóságát, vagyongazdálkodása szabályszerű volt, szabályozottsága megfelelt a jogszabályoknak a számvevőszéki vizsgálat szerint. A társaság rendelkezett a szabályszerű működés feltételeit megteremtő belső szabályzatokkal, a bevételeket és a ráfordításokat szabályszerűen számolta el, a Budapest Bank Zrt. feletti tulajdonosi jogait a jogszabályi előírásoknak megfelelően gyakorolta, szabályosan beszámoltatta a pénzintézetet és meghatározta a vagyongazdálkodás követelményeit.
A Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. felett a tulajdonosi jogokat szabályszerűen alakította ki és gyakorolta a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. A társaság számára az ÁSZ nem fogalmazott meg javaslatot, mivel nem találtak hiányosságot.
A Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. fő tevékenysége az ellenőrzött időszakban 2013. július 10-ig üzletvezetés, majd 2015. március 17-ig egyéb hitelnyújtás, ezt követően vagyonkezelés volt.
Fotó: Napi.hu/Szabó Dániel
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon