Kránitz László elmondta, az eladás az elmúlt napokban zárult le, a vételár már meg is érkezett az alapítvány számlájára. A vételár összegét nem árulta el az alapítványi elnök. Emlékeztetett arra, hogy az alapítványnak 27,6 százalékos részesedése volt a Népszabadság Zrt.-ben.
Az eladás okait firtató kérdésre Kránitz László közölte, évek óta tartó folyamat végéről van szó. Az elmúlt jó pár évben folyamatosan veszteséges volt a Népszabadság Zrt. működése, ezt a Szabad Sajtó Alapítvány mint tulajdonos nem tudta finanszírozni - közölte.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el