Vajna Tímea összeomlott gyémántbiznisze, a 2015-ben megnyitott és két éve bezárt Dorottya Diamond Palace Kft. romjait - ékszertörmelék, félkész árun, drágakövek, páncélszekrény és irodai bútorok – értékesítené a felszámoló Lubin Invest Zrt., ám az érdeklődés több év és több pályázat kiírása után finoman szólva is szerény. Magyarul a kutyának sem kell a filmbiztos özvegye által hátrahagyott cégroncsok.
Most azonban a Blikk szerint felbukkant egy Parker West nevű érdeklődő üzletember, aki rámozdulni látszik az előbb 5,7, majd már csak 2,2 millió forintra tartott romhalmazra, de nem sikerült neki a pályázati kiírásnak megfelelően benyújtania ajánlatát.
Nem túl bonyolult kérdésen akadt fenn West, hiszen a pályázati kiírásban az szerepel, hogy az ajánlatot kizárólag az Elektronikus Értékesítési Rendszeren (EÉR) keresztül lehet beadni, ő azonban papíros levélben jelezte vételi szándékát. Igaz, ezt háromszor is megtette. West mintha megütődne azon, hogy a felszámoló egyik levelére sem válaszolt, a lap szerint azt állítja, hogy megfelelő üzleti ajánlatot tett – mintha ez mentesítené a pályázat formai előírásai alól -, de a felszámoló nem jelezte, hogy rosszul nyújtotta be szándékát.
A felszámoló a lapnak azt mondta, hogy hamarosan újra lehet pályázni a befuccsolt cég megmaradt vagyonelemeire. Ennek során is az EÉR-en keresztül kell benyújtani az igényt – kérdés, ezúttal sikerül-e megugrania Westnek azt a kitételt. Ha nem és más sem jelentkezik, úgy kénytelenek lesznek még lejjebb menni az árral.
További részleteket itt lehet olvasni.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat