A háttérben a kényszer végelszámolások állnak, amiket a cégbíróságok indítanak el, miután az adóhivatal értesíti őket, hogy a cégek többszöri felszólítás ellenére sem adták le mérlegeiket.
Tavaly szeptember 23-án lépte át a mutató a tízezres határt, idén viszont már múlt pénteken, azaz több mint három hónappal korábban. Idén volt olyan hónap, amikor az előző év azonos időszaki értékénél 78 százalékkal több végelszámolási eljárás indult a cégbíróságokon - mondja Csorbai Hajnalka az Opten stratégiai igazgatója.
Az okok a kötelező mérlegleadásban, illetve az ennek elmulasztására megállapított szankciókban keresendők. Az elektronikus leadást elmulasztó vállalkozásokkal szemben előbb a NAV indít adóhatósági eljárást, és ha ez nem vezet eredményre, akkor az ügyről tájékoztatja a cégbíróságot, amely automatikusan elrendeli a kényszer végelszámolást. A cégbíróság erről levélben tájékoztatja a céget, ami azért fontos körülmény, mert az e levél kézhezvételétől számított 15. nap, azaz a rendelkezésre álló fellebbezési időszak az utolsó esélye a cégnek arra, hogy leadja a szükséges dokumentumokat, és ezzel leállítsa a végelszámolási folyamatot.
A 15 nap eltelte után a cég ellen mindenképpen elindítják a végelszámolási eljárást, de ez sokkal inkább a gazdaság érdekeit szolgálja, mintsem a vállalkozóknak okoz problémát. Nem jellemző ugyanis, hogy a tulajdonosoknak komoly terveik lennének egy olyan céggel, amely egy adóhatósági eljárás, valamint a kényszer végelszámolás megindításáról szóló értesítés után sem tesz meg annyit, hogy leadja a mérlegét - mondja az Opten stratégiai igazgatója.
A számok hónapról hónapra erőteljesen ingadoznak, ami feltehetően a cégbíróságok leterheltségének eredménye, de biztosak lehetünk benne, hogy egész évben fennmarad a kényszer végelszámolások nagy száma, mert a mi adataink szerint több tízezer cég mulasztja el a mérlegleadást - véli Csorbai Hajnalka.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is