A 40 százalékos európai uniós támogatással zajló projekt keretében a hízótelep mellett egy fialtató épület, magtár és keverőüzem is épül a társaság két telephelyén - közölte Jakab Gábor, a Döbröközi Mezőgazdasági Zrt. műszaki igazgatója. A zrt. korábban egy szintén 3600 férőhelyes sertéstelepet önerőből épített meg.
A műszaki igazgató ismertetése szerint a 2014 végéig befejeződő beruházással - meglévő telepek megszüntetése miatt - a férőhelyek száma jelentősen nem bővül, de a korszerűbb tartási technológiának köszönhetően az évi 25 ezer darabos hízókibocsátás 30 ezerre nő. A magasabb állatlétszámot 2015-ben, 2016-ban érnék el.
A 4200 hektáron növénytermesztést folytató társaság árbevételének körülbelül 40-50 százaléka a sertéstenyésztésből, 50-60 százalékban növénytermesztésből származik - mondta jakab.
A cég a 2010-es 2,13 milliárd és a 2011-es 2,2 milliárd forint után 2012-ben 2,76 milliárd forint árbevételt ért el, adózott eredménye pedig 550 millió forint, az előző évi eredmény kétszerese volt.
A műszaki igazgató ezzel kapcsolatban megjegyezte: az eredménynövekedés elsősorban a készletek év végi értékesítésének és a hitelállomány megszűnésének volt köszönhető.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el