A beruházási összegből 1,1 milliárd forint a vissza nem térítendő kormánytámogatás - mondta a bejelentéshez kapcsolódva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A politikus a technológiaintenzív fejlesztés jelentőségével indokolta az állami hozzájárulást. Az Egis a legnagyobb munkaadó Körmenden, a második legnagyobb francia gyógyszergyártó, a Servier pedig többségi tulajdonosként és stratégiai partnerként jelentős nemzetközi hátteret biztosít számára.
Kapcsolódó
Szijjártó Péter szerint a több mint másfél évszázados magyar gyógyszergyártás nemzetközileg is versenyképes, a generikus készítmények iránti világszintű keresletet a belföldön működő vállalatok sikeresen használták ki. A gyógyszeripar jelentőségét emeli, hogy kutatásorientált tevékenységként a bevételhez viszonyítva kiemelkedő arányban költ innovációra.
A miniszter kiemelte, hogy Magyarország 18 településén működik gyógyszergyár, az ágazatban dolgozók létszáma 17 százalékos növekedéssel tavaly megközelítette a 32 ezret, termelési értéke pedig elérte a 880 milliárd forintot. A belföldön kapható gyógyszerek felét itt működő vállalatok készítik, termékeik 84 százalékát külföldön tudják értékesíteni.
Az Egis Zrt. vezérigazgatója szerint a vállalat forgalomnövekedésnek köszönhető az új beruházás. Új onkológiai készítmények és más korszerű gyógyszerek előállítására is alkalmassá válik a körmendi gyógyszerüzem - tette hozzá Hodász István. A vállalat vezetője hangsúlyozta, hogy az Egis minden gyártó- és fejlesztő létesítményét Magyarországon működteti, és arra számít, hogy tovább bővíti exporttevékenységét.
Az Egis 4500 munkavállalót foglalkoztat, 17 országban működtet képviseletet vagy leányvállalatot, és több mint 50 országban értékesít, termékeinek háromnegyede kerül külföldre.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye