Az online összeköttetés ténye - a vállalkozások alkalmazkodási gyakorlatán keresztül - már önmagában pluszbevételt jelenthet, ugyanakkor ennek a hatásnak és az áfabevételt meghatározó többi tényezőnek az egyenkénti számszerűsítése csak megközelítőleg lehetséges. Egy másik, a tranzakciós illetékbefizetésre vonatkozó kérdésre a helyettes államtitkár úgy válaszolt: ez év júniusában mintegy 15,8 milliárd forint pénzügyi tranzakciós illeték folyt be a költségvetésbe, melyből 6,4 milliárd forint a Magyar Államkincstártól, 9,4 milliárd forint pedig a piaci szereplőktől származott.
Egy, a kilátásba helyezett következő devizahiteles mentőcsomaggal kapcsolatos kérdésre a helyettes államtitkár kifejtette: a hamarosan kormány elé kerülő anyag a Kúria legutóbbi döntése nyomán arra a kérdésre keresi majd elsődlegesen a választ, hogy helyes volt-e a bankok/bíróságok jogértelmezése a szerződések egyes, az ügyfelek által vitatott rendelkezései kapcsán. Az is felmerül, hogy a fogyasztóvédelmi aspektusból vizsgálva lehetséges-e valamilyen jogi megoldással a tisztességes szerződési feltételeken túlmutató kérdéseket rendezni a meglévő szerződésekben - fűzte hozzá.
Egy másik kérdésre Banai Péter Benő kifejtette: a 2014. évi költségvetési törvényjavaslat a legfrissebb makrogazdasági számításokon fog alapulni, melyeket a törvényjavaslat benyújtásával egyidejűleg hoz nyilvánosságra a kormány. A tervezést meghatározó főbb makrogazdasági paraméterekről a tervezésben részt vevő szervekkel egyeztettek, egyes kiemelt paramétereket a körirat is tartalmaz - válaszolta az NGM helyettes államtitkára.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás