A Népszava piaci forrásokra hivatkozva írt keddi lapszámában a Kürt és a kormányzat közötti tárgyalásokról, illetve arról, hogy a projektben a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) jelentős szerepet tölt majd be. A Kürt Zrt. az MTI megkeresésére kedden közölte: informatikai biztonsági szakértőik mellett valóban működik egy olyan technológiai csapat is, amelyiknek hétéves tapasztalata van e-útdíj témában. Az azonban nem igaz, hogy a kormányzat a Kürt Zrt.-vel tárgyal az útdíj kiépítésével kapcsolatban. Hozzátették, ez nem is lenne időszerű, hiszen a műszaki szakértői tevékenység csak a kormányzat döntésének meghozatala után lenne esedékes.
A Magyar Közlönyben korábban megjelentek szerint június 5-ig az e-útdíj rendszer tesztüzeme, július 1-ig pedig a teljes, díjszedési és ellenőrzési funkciókkal is működő rendszer elindul. Az e-útdíjból a költségvetésben 75 milliárd forint bevétel szerepel a második félévben.
Az elektronikusútdíj-tender kiírója, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) január végén jelentette be, hogy visszalépett a pályázat nyertese, a Getronics Magyarország Kft., arra hivatkozva, hogy az ajánlat kihirdetését követően az alvállalkozóival történő egyeztetések alapján nem látja biztosítottnak a szerződésszerű teljesítést biztosító együttműködést, ezért a szerződést nem írják alá.
Ezt követően Orbán Viktor Vásárosnaményban, kihelyezett kormányülés után tartott sajtótájékoztatón közölte: az állam saját hatáskörében valósítja meg az elektronikus útdíjszedési rendszert. A kormányfő elmondta, miután visszalépett a nyertes Getronics, a kabinet két lehetőséget mérlegelt: új pályázat kiírását és az állami megvalósítást. Végül az utóbbi mellett döntöttek.
A fejlesztési tárca korábban már jelezte, hogy semmiféle problémát nem okoz a 2013-as költségvetésben a kialakult helyzet.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el