A 2010 óta Fidesz-KDNP kormányzás alatt a külügyi tárca 16952 diplomata-útlevelet adott ki. Ennyire hivatalosan nincs szükség, de a külképviseleti és kormányzati dolgozókon kívül üzletembereknek is előszeretettel osztottak a hivatalos dokumentumból - tudta meg a lap, amellyel azt is közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), hogy jelenleg 7657 darab érvényes diplomata-útlevél van használatban.
Ez a fajta okmány számos előnnyel jár a hagyományos útlevelekkel szemben: kevésbé szigorú a határátlépéskor a vámellenőrzés, sőt, a biztonsági vizsgálatok is. Emellett több országba csak ilyen dokumentummal lehet belépni, míg más helyeken csak vízummentességet biztosít.
Kapcsolódó
A teljes időtáv alatt kiállított közel tizenhétezer darabos mennyiség a lap külügyi forrásai szerint "kicsit magas szám", mivel a külügyi állományt 700 fősre becsülték ehhez jön hozzá nagyjából ezer, külképviseleten dolgozó, valamint az államigazgatás olyan tagjai, mint például a Kúria elnöke, egyéb vezetői. Még úgyis magasnak ítélték ezt a számot, hogy az útlevél-tulajdonossal utazó hozzátartozók is kaphatnak ilyen okmányt.
Több száz, de akár több ezer olyan ember lehet, akinek esetben erősen kérdés, miért jutott magyar diplomata-útlevélhez - vélekedtek a megkérdezettek a Népszavának, amely azt is megtudta a KKM-től, hogy évente 1200-1600 ember kap új diplomata-útlevelet, de a választási években 2500 darabnál is többet osztottak ki.
Bár törvény szabályozza, hogy kik kaphatnak diplomata útlevelet, van egy gumiszabály, amely szerint rendkívül indokolt esetben szakminiszteri javaslatra a külpolitikáért felelős miniszter engedélyezheti a diplomata-útlevél kiadását. A lap szerint így kaphatott ilyen útlevelet a nem hivatalos miniszterelnöki főtanácsadó Habony Árpád is. De felemlegetik a néhai, terrorizmus finanszírozásért körözött Gaith Pharaont is, valamint az SZDSZ egykori miniszterét, Kóka Jánost is, aki most üzletemberként járja diplomata-útlevéllel a világot.
A magyar útlevelekkel elég gyakran élnek vissza a világban. Ukrajnában már több botrány is kirobbant az ilyen iratok miatt.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon