A Magyar Közlönyben megjelent határozat a DAS részeként működő Digitális Agrár Akadémia költségeire az idei költségvetésből 250 millió forintot, míg a jövő évi büdzséből 560 millió forintot hagyott jóvá. A rá következő hét évben 458 millió és 652 millió forint között változik a támogatás.
Ugyan ebben a határozatban a kormány a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. tőkeemelésére 1 milliárd 192 millió forintot hagyott jóvá.
Az agrár-, valamint az innovációért éstechnológiáért felelős minisztereknek a jövő év június végéig meg kell vizsgálniuk a szakképzési és kapcsolódó felnőttképzési ("Okos Gazda") programok indítását, valamint a digitális kompetenciák és ismeretek megszerzésének, fejlesztésének szakmai megalapozását és a mezőgazdaság digitális átalakulásához szükséges tudásbázis működtetését szolgáló Digitális Agrárakadémia működésének
lehetőségét.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta