A kormány adatai szerint az urnazárás előtt kilenc órával - 1 524 675 ember adta le szavazatát, szemben a négy évvel korábbi 1 467 229 szavazóval. Az első eredményeket éjfél előtt várják.
Vasárnap kevés rendőr volt az utcákon annak ellenére, hogy egyesek attól tartottak, hogy a szavazáson erőszakos cselekmények fordulhatnak elő, akárcsak a megelőző hónapokban tartott kormányellenes tüntetéseken.
Kapcsolódó
A Peking támogatását élvező Carrie Lam hongkongi főkormányzó a szavazáskor megígérte, hogy fokozottabban figyelembe veszi a kerületi tanácsok véleményét. Egyben reményét fejezte ki, hogy tartósnak bizonyul a két napja tartó viszonylagos nyugalom.
Az 1997-ben Kínának visszaadott brit gyarmaton a kiadatási törvény módosítása miatt kezdődtek tüntetések, mivel a gyanúsítottakat kiadhatták volna Kínának. A törvényjavaslatot azóta visszavonták, a tüntetések azonban kormányellenes megmozdulásba torkolltak.
A 452 kerületi tanácsi helyért rekordszámú - 1104 - jelölt indul, a szavazásra jogosultak száma szintén minden korábbinál magasabb: 4,1 millió.
Ha a demokratapártiak győznek a választásokon, 6 helyet kapnak a hongkongi törvényhozó tanácsban (parlament) és 117 helyet a főkormányzót megválasztó 1200 fős testületben.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el