Minden rekordot megdöntött a havi felszámolások száma júniusban. A bedőlő vállalatok ugyanis magával rántották kis beszállítóit, egyfajta másodlagos hullámot generálva. Júniusban több mint 2100 eljárás indult, ezzel az első féléven 9500-ra emelkedett a felszámolás alá került cégek száma. Az egész évre a felszámolási eljárások száma meghaladhatja a 19 ezret szemen a tavalyi 17,4 ezerrel.
A végelszámolások száma drasztikusan emelkedett - ebben a hatvan százalékos növekedésnek tetemes szerepe van annak, hogy a mérleget be nem nyújtó cégeket kiszűri a rendszer. A végelszámolások száma az év végére elérheti a 25 ezret is - mondta Csorbai Hajnalka, az Opten Kft. stratégiai igazgatója. Ez mindenképp jó hír, hiszen ezzel is tisztul a rendszer.
Jóllehet a második hullámú felszámolások a beszállítókat érintik, így az átlagos árbevétel egyre kisebb - 65 millió forint - lett. Ugyanakkor még most is vannak nagy cégek is, amelyek bedőlnek, az idén a legnagyobb tízmilliárd forint feletti árbevételt produkáló Sziget-Chem Agrokémiai Kft.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál