Frissen sült kenyér illatával ébredni maga a boldogság. Az ember felvágja a friss bucit, megkeni sós vajjal, a tetejére házi baracklekvárt csurgat - és máris dudorászva kavarhatja a tejeskávét. Remekül indul így a nap
Ezt gondolták-álmodták meg úgy másfél évtizede a háztartásigép-gyártók, amikor piacra dobták a házi kenyérsütő gépet. Azt a kis masinát, amely az ezredforduló éveiben szinte minden magára valamit is adó család karácsonyfája alatt ott volt. Nagy volt az öröm a szuper kütyü használati utasítását olvasva, hiszen kiderült: az álom immár beteljesedhet. Elég a hozzávalókat (liszt, víz, só) bekészíteni a gépbe este, beállítani a programkapcsolót, s reggel a frissen sült kenyér mámorító illata lengi be a lakást.
Az álomból gyakran keserű az ébredés. A mindentudó gép ugyan elvégezte feladatát, de ropogós kenyér helyett valamilyen ragacsos izé keletkezett. Ami nem elég, hogy ehetetlen, de szinte reménytelen kivakarni ezt a gépből.
A büszke háziasszony ekkor alaposan tanulmányozta a szakirodalmat - internet akkor még nemigen volt - s a tanácsokon felbuzdulva különféle alapanyagokkal kísérletezett. Rozslisztet, hajdinát, korpát és nullás lisztet töltött a gépbe, automata bekapcsolása helyett lélegzetvisszafojtva "böjtölte ki" a sütési időt - mindhiába. A kenyérsütő nem adta meg magát és rendre ehetetlen "valamit" termelt - méregdrágán. A család tiltakozása eredményes volt, többmenetes meddő kísérletezést követően a kenyérsütő a spájz felső polcára, majd onnan a pincébe a lomok közé került.
Szóba került egyszer, hogy tegyenek vele még egy próbát, de a család leszavazta.
A számunkra kramancnak és kudarcnak bizonyult kenyérsütő szerkentyű most is kapható. Az internetes áruházakban 21 ezer forinttól indul az ára, a legprofibbnak kinézőket pedig 50 ezer forint felett megvenni. Az egyik gép reklámszövege szerint " Ez a gép valóságos pékműhelyt varázsol konyhájából..." - és ez fedi a valóságot. Az otthon sült kenyérhez igazi varázslat kell - és ennek árát bizony meg kell fizetni.
A címlapkép illusztráció, forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban