Komoly csalódás érheti a Quaestor ügyfeleit, amikor kézhez kapják a postástól a kártalanítás második körében megítélt pénzről szóló értesítést. A Kárrendezési Alap ugyanis az eddigi számítások szerint csupán 34,5 milliárd forintot tervez fizetni nekik, emellett 2,5 milliárd forintot kaphatnak még a Hungária Értékpapír ügyfelei.
A Befektető-védelmi Alap (Beva) - amely alá egyénként a Kárrendezési Alap is tartozik - viszont tavaly júliusban még a korábbi Quaestor-törvény alapján 100 milliárd forintos kifizetéssel kalkulált, vagyis a második körben körülbelül harmadannyi pénzhez jutnak majd a befektetők, mint amit eredetileg reméltek - írta a lap.
A quaestorosok egyszer már kaptak pénzt a Bevától, a tavaly júliusban indított kárrendezés során 86,8 milliárd forintot fizettek ki nekik az akkor hatályos tőkepiaci törvény alapján.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető