A közbeszerzési felhívást az ajánlatkérő Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
Tavaly júniusban a kormány 1 milliárd 42 millió forintot hagyott jóvá a kecskeméti katonai repülőtér civil részének kialakítására. A repülőtér kettős funkciójúvá fejlesztése, azaz polgári célra is alkalmassá tétele azóta téma, mióta a városban letelepedett a Mercedes. A kormány már 2017 nyarán - a hatósági ügyintézés szempontjából - kiemelt beruházássá nyilvánította a kecskeméti repülőtér közös (katonai és polgári) felhasználásúvá fejlesztését.
A tervezési közbeszerzési felhívás szerint a tervezési terület mintegy ezer négyzetmétert érint. A nyertesnek koncepciótervet, építési engedélyezési-, valamint kivitelezési tervdokumentációt kell készítenie. Cél az utas- és áruforgalom kiszolgálására alkalmas infrastruktúra megtervezése, amelyen belül egy terminál épület, egy árukezelő épület, egy eszköztároló, egy őrzés-védelmi irodaépület készül. A feladat része a belső úthálózat és a parkolók tervezése is.
A pályázóknak az elmúlt hat évből - referenciaként - be kell mutatniuk valamennyi tervezési munkájukat. Az ajánlattételi határidő 2021. január 29.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban