A tárcák - kivéve a honvédelmit és a külügyit - munkafeltételeinek biztosítását végző Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) nettó 208 756 799 forintért szerződött a feladatra a City Taxi Fuvarszervező Szövetkezettel - olvasható a portálon.
A hirdetmény szerint a március 14.-én aláírt szerződés 24 hónapra szól. A főigazgatóságnak még élő szerződése van ugyanerre a szolgáltatásra a City Taxival.
Kapcsolódó
Abban a 2017. február 3. és 2019. november 2. közötti időszakra állapodtak meg a felek. Vagyis az előző szerződést is ezzel a taxis társasággal kötötték meg, de arra nem adnak választ a közbeszerzési dokumentumok, hogy miért kellett egy korábban meghatározott teljesítési időszak közben új szerződést kötni ugyanarra a célra.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban