A figyelmeztetés apropója, hogy az egyéni vállalkozók körében gyakori probléma a jogszabályi követelményeknek és a valóságnak nem megfelelő, főként hiányos útnyilvántartás vezetése.
Abban az esetben, ha a törvényben felsorolt tartalmi kellékek közül akár csak egy is hiányzik, az útnyilvántartásra jogszerűen nem lehet költségelszámolást alapozni - figyelmeztetnek.
Az adózók - állítja a NAV - sok esetben a hiányos, illetve valótlan adattartalmú útnyilvántartásaikat utólag (tanúkkal, kimutatásokkal, jelenléti ívekkel, szerződésekkel) kívánják bizonyítani, erre azonban nincs lehetőség - olvasható az oldalon.
A jogszabályi követelményeknek nem megfelelő útnyilvántartás esetében becslési eljárás sem alkalmazható a gépjármű-üzemeléssel összefüggő költségek megállapítására, hiszen azzal az adóhatóság az adózók törvény által kötelezően előírt igazolási kötelezettségét venné át. A jogszabályi követelményeknek nem megfelelő útnyilvántartása esetén az adott költség nem vehető figyelembe, azaz úgy kell tekinteni, mintha az adózó nem vezetett volna útnyilvántartást.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban