A cikk szerzője Varga Zsolt.
Sosem volt olcsó a Budapest közepén lévő Vörösmarty téren tartott karácsonyi vásár, ám nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy előre jelezzük: idén még drágább lesz a kirakodóvásári portéka. Nem pusztán a mindent elérő infláció miatt, hanem mert a vásárt évtizedeken át a Fővárosi Önkormányzat, illetve annak egyik nonprofit cége rendezte. Azonban ez idén megváltozik: a kormány az V. kerületi önkormányzatra bízta a tér fenntartását, ami új helyzetet teremt.
A belvárosi önkormányzat által megbízott szervező cég a kirakodóvásár szervezéséért másfélszer annyi bérleti díjat kér a kitelepülni szándékozó árusoktól, mint a korábbi években a főváros. Emiatt az árusok várhatóan emelni fogják termékeik árát.
Árusoktól lapunk úgy értesült, hogy a karácsonyi vásár 45 napja alatt (november 18. – december 31. között) egy 100 négyzetméteres pavilon közterület-használati díja nem egészen 5 millió forint, miközben bérleti díjként jó 60 millió forintot kérnek el az árusítóhelyek gazdáitól. Az egyik árus úgy fogalmazta ezt meg, hogy „ez már nem tisztes haszon, hanem szabadrablás.”
Megkérdeztük az V. kerületi önkormányzatot, mivel magyarázható a bérleti díjak emelkedése. A válasz szerint a helyhatóság 2020 óta nem emelte a közterület-használati díjat. A képviselő-testület erről szóló határozata szerint a kiemelt közterületnek számító Vörösmarty téren az árusításért 1091 forintot kérnek el naponként és négyzetméterenként.
Nagy eltérés
Ez azt jelenti, hogy a karácsonyi vásár 45 napja alatt (november 18. és december 31. között) egy 100 négyzetméteres pavilon közterület-használati díja nem egészen ötmillió forint. Ezzel szemben a szervező cég 60 millió forintot kér el egy ilyen stand gazdájától. A vásárt szervező cég tehát egy nagy pavilon után kifizet ötmillió forint közterület-használati díjat és beszed 60 millió forint bérleti díjat, ami korábban ennél másfélszer kevesebb volt.
A belváros önkormányzatának kifejezett kérésére alább teljes terjedelmében olvasható ezzel kapcsolatos a nyilatkozatuk:
„A Vörösmarty téri karácsonyi vásár ügyében minden, Belváros Önkormányzatának rendelkezésére információt már megosztottunk Önnel (a cikk szerzőjével - a szerk.) anélkül, hogy ezekben bármiféle ellentmondás fennállna. Ismételten rögzítjük a tényeket.
A Vörösmarty tér tulajdonjogi helyzetében idén változást hozott törvényt megelőzően a Főváros Önkormányzata volt illetékes a tér közterület-használata, annak díjszabása, valamint a karácsonyi vásár megszervezése ügyében, amellyel a Budapest Brandet bízták meg. Belváros Önkormányzata ennél fogva nem rendelkezik arra vonatkozó információval, hogy a vásár részvételi díja a korábbi években hogyan alakult. Tehát, számunkra nem ismert az a díjtétel, amelyhez képest Ön idén 1,5-szeres díjazást vélelmez.
Belváros Önkormányzata nem szervezője az idei karácsonyi vásárnak, ahhoz csak és kizárólag a helyszínt biztosítja, az erre vonatkozó rendeletében meghatározott, 2020 óta nem emelt díjtétel mellett.
Az Önkormányzat nem részese annak a folyamatnak, hogy a rendezvény megszervezője kiket és milyen feltételekkel hív meg a rendezvényen való részvételre. Ennek megfelelően az Önkormányzat nem rendelkezik arról sem érdemi információval, hogy az idei Vörösmarty téri vásár szervezője, hogyan és milyen feltételekkel választja ki a résztvevőket, illetve biztosítja számukra a vásáron való megjelenést. Mindezek fényében arról beszélni, hogy mindez az Önkormányzat jóváhagyásával történik fogalmilag kizárt.
Azonban könnyen belátható, hogy a rendezvényen való részvétel során nyilván nemcsak közterület-használati díjjal szükséges számolni, hanem egyéb költségekkel pl. a pavilonok bérleti díja, a logisztikai költségek (pl. szállítás, építés, bontás), a tér berendezésének költségei, egyéb ügyviteli költségek és nem utolsósorban rezsiköltségek (áram, víz csatorna) és a köztisztasági költségek (pl. mobil WC, szemétszállítás, burkolatvédelem, takarítás). Ezek mértékére nincs Belváros Önkormányzatának semmiféle ráhatása, ezek meghatározása a szervező hatáskörébe tartozik.
Belváros Önkormányzata mindössze azokat a feltételeket kívánja és tudja meghatározni, amelyek a vásár időtartamára, a tér berendezési módjára, a vásár megjelenésére vagy pl. a köztisztasági feladatok ellátási rendjére vonatkoznak, és ezek betartását természetesen ellenőrizni is tudja és fogja.
A vásár megszervezéséhez közterület-használati határozat egyelőre senki részére nem került kiadásra. Elvi hozzájárulással az AVB Rendezvényszervező Kft. rendelkezik.”
A rendezvényszervező cég
Miután a belvárosi önkormányzat megosztotta lapunkkal, hogy az AVB Rendezvényszervező Kft. rendezheti majd a vásárt, utánanéztünk a cégnek. A vállalat ügyvezetője Maresch Miklós, árbevétele 2021-ben 273 millió forint adózás előtti eredménye 6 millió 680 ezer forint volt. A társaságot az idén nem írtak ki közbeszerzést, hanem közvetlenül bízták meg a társaságot. Korábban a K-Monitor írta arról, hogy a cég szervezte meg a Szent István Bazilika előtti adventi kitelepülést. Kerestük Maresch Miklóst, de az egyetlen fellelt címen feltett kéréseinkre sem kaptunk választ.
A cég budai Margit körúti irodájában sem találtunk senkit, ami talán érthető is, mert a cég létszáma mindössze egy fő a Céginfo nyilvántartása szerint. A Tarlós-érában Bán Teodóra vezetésével egy jelentős létszámú, szakmai nyilatkozók szerint felkészült csapat rendezett évről évre karácsonyi vásárokat. Majd Karácsony Gergely idején a Faix Csaba vezette Budapest Brand egyetlen télen át vitte a népszerű kirakodóvásárt. A kormány idén államosította a teret, és üzemeltetését az V. kerületre bízta.
A belvárosi önkormányzat utolsó levelében azt hangsúlyozta, hogy az önkormányzatnak semmi köze ahhoz, milyen árakkal dolgozik az AVB Kft., és eddig csak az elvi hozzájárulásukat adták a vásár megrendezéséhez, semmiféle megállapodás nem jött létre.
A cikk szerzője Varga Zsolt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!