A bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben V. Péter és T. Péter Árpád óvadék megállapítását indítványozta az előzetes letartóztatásról döntésre jogosult bíróságnál. A bíróság előkészítő ülést tartott, amelyen meghallgatta az ügyészt, a terhelteket és védőiket - írta a törvényszék közleményében.
A bíróság 15-15 millió forintban állapította meg az óvadék összegét, egyidejűleg elrendelte V. Péter és T. Péter Árpád házi őrizetét. A házi őrizet előírásainak betartását a rendőrségnek a két férfi mozgását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőriznie. A terheltek az óvadék megfizetésének igazolása után helyezhetők házi őrizetbe az előzetes letartóztatásból.
Ugyanebben a büntetőeljárásban a bíróság meghosszabbította P. Zoltán és Gy. János házi őrizetét az elsőfokú ügydöntő határozat meghozatalának időpontjáig.
A bíróság határozatát az ügyész, a terheltek és védőik is tudomásul vették, a végzés jogerős - olvasható a törvényszék közleményében.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly február 24-én jelentette be, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét és felügyeleti biztosokat rendelt ki a tudomására jutott visszaélésgyanús esetek miatt. A rendőrség az ügyben csalás és a számvitel rendje megsértésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A gyanú szerint a brókerek négy bankot és azokon keresztül kisbefektetők ezreit károsították meg mintegy 60-65 milliárd forinttal.
Tavaly március 9-én több helyszínen egy időben tartottak házkutatásokat. Tíz embert állítottak elő, egyet tanúként, kilencet gyanúsítottként hallgattak ki. A rendőrség négy ember előzetes letartóztatását kezdeményezte, közülük akkor a Fővárosi Törvényszék V. Péternek, Gy. Jánosnak és T. Péter Árpádnak, a Buda-Cash vezérigazgatójának és két vezérigazgató-helyettesének az előzetes letartóztatását rendelte el.
Ibolya Tibor fővárosi főügyész idén április 4-én jelentette be, hogy az ügyészség március végén vádiratot nyújtott be a Buda-Cash-ügyben a Fővárosi Törvényszéken. Közölte, öt vádlottal - Varga Péterrel és társaival - szemben emeltek vádat. Jelezte, hogy eredetileg 11 embert gyanúsítottak meg, közülük hattal szemben - bizonyítottság hiányában - a nyomozást megszüntették.
Tájékoztatása szerint a vádlottakat többrendbeli, bűnszervezetben, folytatólagosan, különösen jelentős értékben elkövetett sikkasztással, csalással és egyéb más bűncselekményekkel vádolják. A főügyész azt mondta, az okozott kár összességében 115 milliárd forint.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető