Az 52 éves vádlott 2009-2014 között két brókercégnek is ügyfele volt, így saját maga részére online kereskedhetett, de pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzésére engedéllyel nem rendelkezett. A férfi azonban ismeretségi köréből több magánszeméllyel elhitette, hogy brókerként nagy haszonnal tudja befektetni pénzüket.
A vádlott összesen 10 befektetőtől 2 millió forinttól 110 millió forintig terjedő összegeket vett át, amelyekkel jogosulatlanul tőzsdei ügyleteket végzett, azonban a magánszemélyek sem a remélt nyereséget, sem a befektetett pénzük nagy részét nem kapták vissza - adta hírül a Somogy Megyei Főügyészség.
A férfi sikertelen tőzsdei ügyletei és tartozásai miatt kilátástalan pénzügyi helyzetbe került, ezért ismerőseitől, barátaitól jelentős összegeket - volt, aki 66 millió forintot adott át - kért kölcsönt azzal, hogy jövedelmező vállalkozásokat indít és tőkére van szüksége. A vádlott valós jövedelmi viszonyait titkolva meggyőzte a sértetteket, hogy a kölcsönt maradéktalanul visszafizeti nekik, holott erre reális lehetősége nem volt. A tévedésbe ejtett sértettek kölcsöneik töredékét kapták csak meg, mivel a férfi a kicsalt összegeket nem a megállapodások szerint használta fel.
A Kaposvári Járásbíróság a vádlottat halmazati büntetésül nem jogerősen 6 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ügyész az ítélet ellen a vádlott terhére - 188 millió forint - vagyonelkobzás elrendelése miatt fellebbezést jelentett be.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba