A fejlesztéseket a zrt. a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program 366 millió, illetve 37 millió forintos támogatásával valósítja meg - írták.
Közleményük szerint az egyik, a magasabb feldolgozottságú acélipari termékek előállításához szükséges kapacitásbővítő projekt eredményeként a cég képes lesz a jelenleginél szélesebb termékskála előállítására, és el tud érni új célcsoportokat, elektronikai és autóipari cégeket. A fejlesztésekkel új piacok nyílnak meg a Ferropatent előtt, az export bővítése révén a környező országok piacain is megerősítheti szerepét.
Kapcsolódó
A másik projektben a cég telephelyén 1200 négyzetméterrel, mintegy kétszeresére bővítik III. számú csarnoképületet, és például vékonyabb lemezek megmunkálására alkalmas CNC élhajlító berendezést szereznek be.
Az 1992-ben alapított, 90 embert foglalkoztató vállalkozás 2017-ben 68 752 tonna acélterméket forgalmazott - mondta Barta Gábor pénzügyi és gazdasági igazgató az MTI-nek, hozzátéve, hogy az év utolsó negyedében záruló projektek forgalomra gyakorolt hatása 2019-ben jelentkezik.
A Ferropatent Zrt. tavaly 14 milliárd forint nettó árbevételt ért el, adózás előtti eredménye 469 millió forint volt; idén az előző évihez hasonló nagyságrendű árbevételre számítanak.
Képünk illusztráció. Forrás: Pixabay.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit