Nemrég számoltunk be arról, hogy jelentős beruházásra készül az Auchan Solymáron, amelyről azóta újabb érdekes dolog derült. ki. Az Auchan-áruházak rózsaszínűek voltak, ám ez a solymáriaknak nem igazán teszik, szerintük az ottani zöld környezethez ez nem passzol.
A Solymár Online azt írja, hogy a helyi önkormányzat képviselő-testületi ülésén volt, aki borzalmasnak tartotta a mostani színt. Az lett a kérés a beruházó felé, hogy a jelenlegi helyett inkább zöldre fessék át az áruházat, amely jobban illeszkedne a tájba. A kérés ellen a beruházást vezető mérnök sem tiltakozott.
A szóban forgó beruházás keretében újabb üzleteket hoznának létre a solymári bázison és szerepel a tervekben szerepel egy sportáruház létrehozása is, ami jó eséllyel egy Decathlon lenne, mivel az utóbbi cég és az Auchan tulajdonosa is a francia Mulliez család. Szente Kálmán, Solymár polgármestere a Bukszának május végén azt mondta, hogy bár az Auchan bővíteni szeretné a solymári egységet, de egyelőre csak tervekről van szó, az engedélykérelmet május végéig nem adta be a cég.
A dunakeszi Auchan-egységet ábrázoló címlapfotó forrása: MTI Fotó - H. Szabó Sándor
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Razziát tartottak Elon Musk cégénél
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég