A BKV által 2016-ban kiírt előző reklámtender hosszas jogorvoslati eljárások után 2021-ben – az ajánlattevő visszalépése miatt – eredménytelenül zárult. A Fővárosi Közgyűlés akkori döntésének megfelelően, alkalmazkodva az elmúlt 5 év piaci és jogszabályi változásaihoz, a társaság új alapokra helyezve hirdeti meg ismételten a reklámhelyek bérbeadását - jelentette be a BKV.
Az új eljárásban már nem szerepelnek például a HÉV-hez kapcsolódó reklámhelyek, sem pedig – a településképvédelmi jogszabályrendszer miatt – a jelenlegi felszíni reklámeszközök sem. Az új kiírás figyelembe veszi továbbá a technológiai fejlődés adta új lehetőségeket, többek között a digitális eszközök telepíthetőségét.
A pályázati feltételeket úgy alakítják ki, hogy azok biztosítsák a minél szélesebb körű versenyt, illetve azt is, hogy mind technológiai, mind esztétikai szempontból modern, a megújuló eszközparkhoz és a XXI. századi elvárásokhoz méltó reklámeszközök jelenjenek meg a BKV reklámhelyein - írja a fővárosi közlekedési vállalat.
Értékelve a jelenlegi piaci környezetet és a korszerű, de beruházásigényes technológiai lehetőségeket, a reklámtendert 6 évre írják ki, és a korábbi eljárástól eltérően négy, jól elkülöníthető rész-csomagra lehet majd ajánlatot tenni - áll a közleményben.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben