A főpolgármester ugyanis beterjesztette a Dabóczi Kálmán elbocsátásáról és Nemesdy Ervin kinevezéséről szóló előterjesztést.
E szerint Dabóczi munkaviszonyát felmondással szüntetnék meg, amely január 24-től február 27-ig terjedne, annak okát Tarlós István nem közli előterjesztésben. A kirúgandó vezérigazgatót egyhavi illetményének megfelelő végkielégítést kaphat. Dabóczi helyére Tarlós Nemesdy Ervint javasolja kinevezni 1,6 milliós havi fizetéssel továbbá 360 ezer forintos igazgatósági tagsági díjazással - írta a portál.
Kapcsolódó
A hetilap forrásai szerint Nemesdyről a városházán úgy beszélnek, mint végrehajtóról, akinek az lehet majd a feladata, hogy levezényelje a BKK felszámolását. A szakembernek van ilyen természetű tapasztalata, a kétezres évek közepén belülről élhette meg gazdasági igazgatóként a Viadom Zrt. tönkremenetelét, illetve ezt követően a controllingigazgatóként követhette nyomon a Vegyépszer csődjét. Nemesdy ismeri a BKK-t: 2013 után megfordult a cég igazgatótanácsában, sőt, Tarlós István Vitézy Dávid leváltása után őt akarta a közlekedési központ élére állítani.
Tarlós István korábban maga kezdeményezte a jelenlegi BKK vezérigazgatójának, Dabóczi Kálmánnak a menesztését az e-jegy rendszer bevezetésének folyamatos csúszása miatt. Rosszul felmért, időhúzó tevékenység volt, ami nem maradhatott következmények nélkül, nyilatkozta a miértről akkoriban a főpolgármester.
Dabóczi 2015 óta töltötte be a BKK vezérigazgatói tisztségét. Ezt megelőzően, 2006 óta a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (korábban KHEM és GKM) dolgozott tanácsadóként, illetve a Közlekedési Helyettes Államtitkárság főosztályvezetője volt.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban