A svájci központú vasúti kocsikat gyártó Stadler jelentősen megnöveli szolnoki kocsiszekrénygyártó kapacitását, aminek eredményekét a jelenlegi évi 220 után jövőre 370 kocsitest készülhet az üzemben. A Stadler emellett egy teljesen új tevékenységet is Magyarországra hoz, ugyanis a cégcsoport Szolnokon építi ki az egész csoport forgóváz revízióért felelős kompetencia központját. A két fejlesztést a társaság 3,5 milliárd forintból valósítja meg, amellyel a Stadler cégek összlétszáma 230 fővel bővül.
Az új létestmény alapkövét Jürg Gygax, a Stadler Rail Csoport ügyvezetı alelnöke, Czomba Sándor, az NMG államtitkára és Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere ma tett le. Az új gyártó és karbantartó egységek a tervek szerint 2013 első negyedévében már működni fognak. A most bejelentett bővítéssel a társaság csaknem megduplázza teljesítményét, ugyanis az eredetileg évi 200 kocsiszekrényre tervezett üzem kapacitása jövőre már eléri a 370-et. A két beruházással létrejövő összesen 230 új munkahelyből 150 keletkezik a Stadler kocsiszekrény üzemében. A szolnoki leány jelenleg 350 fővel mőködik, amelyből 280 saját alkalmazott, míg hetven bérelt munkaerő.
A forgóváz revízióért felelős központnak köszönhetően minden olyan Stadler jármő forgóvázának revízióját Szolnokon végzik, amelynek karbantartását eredetileg nem a gyártó vagy az üzemeltető látja el. A revíziós központ szervezetileg a Stadler Rail Csoport karbantartási divíziójához tartozik majd, a munkát pedig a Stadler pusztaszabolcsi karbantartó bázisa felügyeli. Ez azt jelenti, hogy Szolnok mindössze a helyet biztosítja a tevékenységhez. A kapacitástervezéstól függően a központ 50-70 új munkahelyet hoz létre.
A Stadler a jelenlegi bővítéséken túl további beruházást is tervez Magyarországon. A cégcsoportnak már véglegesített tervei vannak egy végösszeszerelési kapacitás létrehozására is. A befektetés szintén Szolnokon valósulna meg, ennek összértéke mintegy 1,6 milliárd forint, míg munkaerő igénye körülbelül további száz fő. Amennyiben ez a beruházás is megvalósul, a Stadler már komplett vasúti járművek gyártását is meg tudja valósítani Magyarországon, amelyek hazai hozzáadott értéke elérheti az 50-55 százalékot is. A végösszeszerelési tevékenység létrehozásához a Stadler a helyi piac hozzájárulását is várja, ugyanis a Stadler gyár jelenleg száz százalékban az exportpiacokra termel.
A Stadler szolnoki üzeme 2009-ben kezdte meg mőködését. Az elmúlt években befektetett kilenc milliárd forinttal együtt a Stadler a projektek befejezését követően már összesen 12,5 milliárd forintos beruházásnál jár Magyarországon, a három leányvállalat munkavállalóinak létszáma pedig hatszázra emelkedik. Ez azt is jelenti, hogy Magyarország a Stadler Csoporton belül Svájcot és Németországot követıen a harmadik legnagyobb divízióvá válik.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el