A magyarok úgy viszik a 480 forintos benzint, mint a cukrot, Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint ez a jelenség az árstoppal függ össze, mert nem ösztönöz fogyasztáscsökkentésre, éppen ellenkezőleg, serkenti a keresletet. A szakértő szerint nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben 50 literről 20-30 literre viszik lejjebb a kereskedők a tankolási limitet a kutakon - írja az Index.
A Mol június végén döntött úgy, hogy az árstopos üzemanyagokból maximum 50 litert lehet tankolni egyszerre. Majd az OMV is ugyanígy tett.
Májusi boom a piacon
Az árstopos üzemanyagok miatt májusban - amikor a külföldiek is a hatósági áron tankolhattak - megugrott az üzemanyag-forgalom. Ahogy arról a Napi.,hu beszámolt, Májusban 189,6 millió liter benzin fogyott, amely több mint a 2019 augusztusi, vagyis nyári főszezoni mennyiség (186,2 millió). Mostanra a 12 havi gördülő (az adott és a megelőző 11 hónap adata) magyar benzinfogyasztás masszívan 2 milliárd liter fölött van, amelyre korábban nem volt példa.
Az ugyanakkor borítékolható, hogy az infláció és a külföldiek kizárása a hatósági árból az év további részében visszaveti majd ezt a lendületet. A gázolaj esetében ha lehet, még látványosabb a változás. Márciusban majdnem 36 százalékkal nőtt a fogyasztás, majd 21 százalék és 28,4 százalék volt az éves bázisú többlet. A májussal végződő 12 hónapban több mint 4 milliárd liter gázolaj fogyott, amely példátlan Magyarországon. A május üzemanyagboom a kiskereskedelmi statisztikában is jól látható: a forgalom 37 százalékkal nőtt éves összevetésben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá