Már a kiindulópontok is lényegesen eltértek a Magyar Bankszövetség és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közötti hétfői egyeztetésen a Quaestor-csoport károsultjainak kártalanításáról; a szövetség egyebek mellett hangsúlyozza, hogy a csaló brókerek tetteiért nem tartozik felelősséggel, és úgy véli, hogy a bankszektor már most is túlterhelt - derül ki Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára MTI-nek adott válaszából.
A szaktárca hétfőn jelentette be, hogy folytatódtak az egyeztetések a bankok és az NGM között a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztését érintő módosításokról, valamint a Quaestor vállalatcsoport tevékenységének károsultjaihoz kapcsolódó parlamenti javaslatról. Az NGM szerint a bankok képviselői nem zárkóztak el a brókerbotrány miatt beterjesztett egyes módosításoktól, illetve a Quaestor kártalanítási alap felállítását kezdeményező javaslattól, a bankszövetség ugyanakkor jelezte a Quaestor-törvénnyel kapcsolatos aggályait.
Kovács Levente az MTI megkeresésére közölte: az álláspontokat ismertették, érdemi eredményről azonban egyelőre nem tudnak beszámolni. A főtitkár szerint a kiinduló pontok is lényegesen eltérnek.
"A Magyar Bankszövetség nem üdvözölte a Beva döntését, nem látjuk a felelősségvállalási összeghatár megötszörözésének szakmai indokait. Egyetértünk abban, hogy a csalókon kattanjon a bilincs, azonban a csaló brókerek tetteiért nem tartozunk felelősséggel. Abban is egyetértünk, hogy a bankszektor már most is túlterhelt" - közölte a főtitkár.
Hozzátette, helyzetértékelésük szerint a különböző adóterhek és szabályozások miatt az elmaradó beruházások ma már több kárt okoznak az országnak, mint amennyi hasznot hoznak a belőlük származó bevételek.
A Befektető-védelmi Alap (Beva) igazgatósága a jegybank kezdeményezésére pénteki ülésén döntött arról, hogy kártalanítja a Quaestor Értékpapír Zrt. fiktív kötvénnyel rendelkező befektetőit. Az MTI arra vonatkozó kérdésére, hogy ezt milyen összeghatárig teszi, a szervezet azt a választ adta, hogy "a Beva jogalkalmazó, így mindenkor a hatályos jogszabályok alapján látja el feladatait, így amint új jogszabály lesz, a Beva annak megfelelően fogja végezni a munkáját."
Rogán Antal (Fidesz) péntek este törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek a Quaestor-károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról. Az alap a Beva kártalanításával együtt 30 millió forintig kielégíti az ügyfelek igényeit. Az alap kárrendezése a Beva által kifizetendő kártalanítást meghaladó követelésre vonatkozik, annak összege személyenként nem haladja meg a Quaestor Financial Hrurira, illetve a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt. tagjaival szemben fennálló követelések összegét, legfeljebb azonban a Beva által fizetett kártalanítással együtt a harmincmillió forintot.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)