A Befektető-védelmi Alap igazgatósága 113 milliárd forintot, a Fidesz törvényjavaslata pedig további 79 milliárdot húzott ki a magyar pénzügyi szektor zsebéből pénteken, egyetlen nap leforgása alatt - írja a Portfolio.hu. A portál becslései szerint jelen állás szerint ennyi jár vissza a 6 millió forint alatti, illetve a 6 és 30 millió közötti kárt elszenvedő befektetőknek.
Ha ezt a terveknek megfelelően 6-8 év alatt kell megfizetniük a bankoknak, brókercégeknek és alapkezelőknek, akkor kamattal együtt összesen évi 25-33 milliárdjuk mehet el csak a Quaestor kötvényügyletei miatt. A törvényjavaslat egyik megjegyezése ebből egy ismeretlen összeget pedig a magyar adófizetőkre terhel, miközben a felszámolás sikeressége az MNB illetékes leánycégétől függ. Azt, hogy az egész ügy mekkora bukót jelent majd a magyar pénzügyi szektornak, illetve a költségvetésnek, a felszámolás sikeressége és az a leendő adószabály fogja eldönteni, amely arról rendelkezik, miként és mennyit írhatnak le adójukból (talán különadójukból?) a pénzügyi intézmények a Quaestor felszámolásának megtérülése alapján.
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését