Egy uniós pénzforgalmi szabály értelmében 2019. augusztus elseje óta a hitelintézeteknek minden évben egységes, összehasonlítható díjkimutatást kell küldeniük az ügyfeleik számára arról, hogyan alakultak az éves banki költségeik. Mivel a jogszabály tavalyelőtt év közben lépett hatályba, így 2020-ban még csak öt hónapos periódusról - augusztustól decemberig bezárólag - szólt az értesítés. Idén azonban már olyan kimutatás érkezik, amely a teljes év költségeit tartalmazza - írja a lap.
E felsorolásban benne lesznek a szolgáltatásokért felszámított díjak és azok összesítése, a fizetett és kapott kamatok, valamint a fizetési számlához kapcsolódó díjak. Emellett - ha kapcsolódik a számlához - ugyancsak szerepel a felsorolásban a betéti kártya, az internetbank és a mobilalkalmazás, illetve a telefonos szolgáltatások, továbbá az értesítő sms-ek ellenértéke. A fizetési számlához, illetve a folyószámlahitelhez kapcsolódó kamatokat is feltüntetik.
A kimutatásban nem szerepelnek majd a jóváírások, így például a számlára érkezett fizetés vagy más átutalás és a díjkorrekciók. Ugyancsak kimaradnak a lajstromból a hitelkártya-szolgáltatások díjai, az átutalások, a készpénzfelvételek összegei, a megtakarítások, a befektetések, a biztosítások, a széfszolgáltatások. Nem találja majd az ügyfél a listán a hitelek - lakáshitel vagy személyi kölcsön - esetén felmerült terhek összegeit sem.
Az egységes díjkimutatási értesítés érkezhet a bankoktól hagyományos postai úton vagy elektronikus csatornán, jellemzően abban a formában, amiben tavaly megállapodott az ügyfél és a hitelintézet. Amellett, hogy az értesítésben a banki ügyfél képet kap a költségeiről, a kimutatás egységes elszámolást jelent, amelynek nyomán az egyes bankszámlákkal járó kiadások sokkal könnyebben összehasonlíthatóvá válnak.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban