Megfeleződött az elmúlt évtizedben a bankfiókok száma Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint 2021. márciusában már csupán 1867 egységben intézhettek az ügyfelek banki ügyeket, holott egy régebbi jegybanki tanulmány szerint a 2008-as pénzügyi válság előtt még nagyjából 4400 ilyen hely volt az országban. A 2008-2009-es pénzügyi válság és a bankokra kivetett extra terhek, különadók és más intézkedések felgyorsították a bankfiókok bezárását, de a nyereséges években sem állt meg a folyamat. 

Az idei első negyedévben is bezárt 10 fiók, tavaly összesen 80 egységet szüntettek meg, 2019-ben 78-at, 2018-ban 185-öt, 2017-ben pedig 274-et. A folyamat tehát lassul, de a bezárható fiók is egyre kevesebb. A digitalizáció mindenesetre a fiókok ellen dolgozik, az ügyfelek egyre nagyobb hányada szeretné az ügyeit a mobiltelefonján vagy a számítógépén elintézni, a bankok is igyekeznek ebbe az irányba terelni az ügyintézést, és az MNB is támogatja a digitális ügyintézés elterjesztését. A fogyasztóbarát minősített termékeknél például az egyik fontos kritérium a minél teljesebb körű online ügyintézés. A lakáshiteleknél az nyilván még nem lehetséges, mivel közjegyzőnek kell hitelesítenie a szerződést, de a személyi hiteleknél és a lakásbiztosításoknál már elvárja a jegybank a teljes körű digitális szerződéskötést. Legutóbb éppen emiatt vonta vissza a Cetelem Bank személyi hitelének minősítését a felügyelet, mert ezt a feltételt nem teljesítette a pénzügyi intézmény. 

Az IMF listáján nem áll rosszul az ország

Amikor a 2008-as válság előtt 4400 fölött volt a számuk, a 100 ezer felnőtt lakosra számított fiókszám már akkor is csupán átlagosnak számított európai összevetésben, azóta pedig még tovább romlott a helyzet. Az MNB 2013 közepe óta publikál részletes adatokat a hitelintézeti fiókok számáról. 2013 júniusának végén 3244 fiók volt az országban, az egységek száma 2015-ben csökkent 3 ezer alá, 2016 végén már 2700-at sem érte el.

Bankfiókok Magyarországon
20133157
20143086
20152805
20162694
20172420
20182235
20191957
20201877
2021. márc.1867
Forrás: MNB

Nemzetközi összevetésben Magyarország a mostani fiókszámmal sem áll rosszul. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) folyamatosan monitorozza, mely országokban mennyire érhetők el a különféle pénzügyi szolgáltatások, és a 100 ezer lakosra jutó bankfiókok számában Magyarország a világ első harmadába tartozik. A lista alján olyan harmadik világbeli államok állnak, mint Csád, Niger vagy Afganisztán és talán némi meglepetésre Ukrajna. A legsűrűbb bankfiókhálózatok San Marinóban, Luxemburgban, Mongóliában és Bulgáriában vannak az IMF adatai alapján. 

Magyarország az európai országok közül nagyjából Romániával, Csehországgal, Írországgal, Dániával és Szlovákiával van hasonló szinten. A balti országokban vagy Ausztriában feleannyi banki egység jut 100 ezer lakosra, mint ezekben az országokban. Spanyolországban, Olaszországban vagy Portugáliában viszont a lakosság számához mérten lényegesen több helyen lehet személyesen banki ügyeket intézni. 

Az MNB azért aggódik

A jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentésében is helyet kaptak a fiókbezárások. A tendencia nem csak Magyarországot érinti, a teljes Európai Uniót tekintve a bankfiókok száma 31 százalékkal csökkent 2008 és 2019 között, míg Magyarországon 2019-ben 44 százalékkal volt kevesebb bankfiók a 2008-as állapothoz képest. A fiókbezárások a hatékonyság növekedésén túl azonban megnehezíthetik a fogyasztók számára a pénzügyi szolgáltatások elérését, és felmerül a kérdés, hogy a digitális csatornák tökéletesen helyettesíteni tudják-e a fizikai banki infrastruktúrát a fiókkal már nem rendelkező régiókban - írta a jegybank.

2008 szeptembere és 2020. december vége között 177 új bankfiók nyílt az országban, de eközben 1807 fiók bezárására került sor, valamint további 66 esetben az adott hitelintézet településen belüli másik helyre költözött a bankfiók. Két fő fiókbezárási hullám volt: 2012 és 2015 között jellemzően a nagyobb kereskedelmi bankok tömeges bankfiók bezárásai mentek végbe, míg 2017 és 2019 között a fiókbezárások túlnyomórészt a takarékszövetkezeti integrációhoz kötődtek.

A bezárások miatt jelentősen megnövekedett a bankfiókkal nem rendelkező települések száma, valamint az ezen településekhez legközelebb található bankfiókoktól mért távolság is. A bezárások nem kerülték el a kisebb, egy-egy bankfiókkal rendelkező településeket sem. Míg 2008-ban a bankfiók nélküli települések száma 1729 volt Magyarországon, addig az első bezárási hullámmal 2015 végére 1889-re bővült, majd 2020 végén már 2456 bankfiók nélküli település volt az országban, ezek közül 2445 község, és csak 11 város státuszú település van.

A fiókbezárások következtében 2008 és 2020 között 950 ezerről 2 millióra emelkedett azon lakosok száma, akiknek településén nem található bankfiók. Az ilyen településekről átlagosan 8,3 kilométerre kell utazni ahhoz, hogy személyesen bankholhasson az ügyfél. Az online bankolás viszont a bankfiókkal nem rendelkező településeken is elérhető. 

A dolgozók létszámán ez nem látszik

A tömeges fiókbezárások hosszabb távon nem hoztak tömeges elbocsátásokat a bankoknál. A 2008-2009-es pénzügyi válság ugyan jó néhány hitelintézetet arra kényszerítsen, hogy ilyen téren is karcsúsítson, és akkor valóban voltak a fiókbezárások mellett leépítések is. 2008 végén az MNB adatai szerint a bankok állományában csaknem 44 ezren dolgoztak, egy évvel később a létszám már alig érte el a 40 ezret. 

A mélypont 2014-ben volt, akkor 38 ezer alá csökkent a banki alkalmazottak száma, azóta viszont a fiókbezárások dacára emelkedik az állomány. 2020 közepén a dolgozók száma ismét átlépte a 40 ezres lélektani határt, de csak átmenetileg, a legfrissebb, idei márciusi statisztika szerint 39105 fő dolgozott a bankszektorban. 

Az biztos, hogy aki pénzügyi intézménynél szeretne dolgozni, és rendelkezik a megfelelő képzettséggel, tapasztalattal, most is válogathat a lehetőségek közül. Az OTP Bank honlapján 234, a Takarék csoportén 229 aktív állásajánlat van fent, a Raiffeisen 143, at Erste 110, a K&H 106 pozíciót hirdet éppen, az MKB-nál 90, a Budapest Banknál 93, a CIB-nél 84 állásajánlat szerepel a honlapon. Összességében véve legalább ezer embert keresnek most csak a hazai nagybankok különféle munkakörökbe. 

Banki dolgozók létszáma
200843932
200940098
201040081
201139566
201238266
201338879
201437817
201538082
201638751
201739035
201839711
201939667
202038609
2021. márc.39105
Forrás: MNB