Az Egyesület vezetősége úgy véli: 2013-ban a magyar rádiózás egészének szakmai teljesítményét ismerték el a Prima Primissima Alapítvány kurátorai, hiszen még soha nem fordult elő a díj történetében, hogy mindhárom Prima-jelölt a rádiós szakmából érkezzen. A Prima Primissima díjat elnyert első magyarországi hírrádió, az InfoRádió mellett 2013. december 6-án Prima díjat vehetett át a Magyar Rádió kitűnő munkatársa, Novotny Zoltán, aki egész szakmai életművével a magyar rádiózást szolgálta, és Gundel Takács Gábor, akinek MTV-s műsorvezetői munkássága mellett, rádiós sportriporteri és tudósítói munkája is hozzájárult a díj elnyeréséhez.
A magyar rádiózás szakmai és üzleti szempontból egyaránt visszanyeri megbecsültségét és presztízsét. A legfrissebb kutatások szerint minden 10 emberből 9 rendszeresen rádiózik, és a Prima Primissima Alapítvány idei elismerései azt mutatják, hogy a rádiózás társadalmi megbecsülése is egyre nagyobb - kommentálta a díjakat Turi Árpád, a Class FM vezérigazgatója, a RAME elnöke.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki