A fióktelep vezetői felvették a kapcsolatot az MNB-vel, mint felügyeleti hatósággal, a román felügyeleti biztos - a KPMG - azonban még nem jelentkezett a magyar részlegnél. Az anyavállalattól származó információ szerint a felügyeleti biztos két hétig vizsgálódik, ezt követően dönt a tőkeemelés nagyságáról.
Az összevont román pénzügyi felügyelet (ASF) kedden kötelezte jelentős tőkeemelésre az Astra biztosítótársaságot, egyben arról is döntött, hogy felügyeleti biztost rendelt ki a társaság élére. A biztosnak kell megállapítania a szükséges tőkeemelés mértékét - jelentette be kedden Dan Radu Rusanu, az ASF elnöke.
Hozzátette, hogy a több mint hárommillió ügyféllel rendelkező, Romániában piacvezető társaság nem lenne képes fedezni a tömeges kárigényeket egy rendkívüli esemény bekövetkezte esetén.
A jegybankkal és pénzügyminisztériummal közösen végzett ellenőrzés megállapította, hogy az Astra pénzügyi gondjai nem jelentenek rendszerkockázatot a román bankpiacon.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el