A cseh autószektor exportja 2,4 százalékkal 942 millió koronára (12 717 milliárd forint) emelkedett. Az export egyharmada Németországba irányult. Az AutoSAP az idén a bevételek 215 milliárd koronás csökkenésével számol.
Csehországban az autógyárak tavaly 1 427 563 személygépkocsit gyártottak, 0,7 százalékkal kevesebbet, mint 2018-ban. A teherkocsik gyártása 43 százalékkal 1181 darabra nőtt, az autóbuszoké pedig 7 százalékkal 5217 darabra. A motorkerékpárokból 980 darabot gyártottak, ami egyharmados visszaesés. Az idén várhatóan mintegy 300 ezerrel visszaesik a Csehországban gyártott járművek száma.
Kapcsolódó
A legnagyobb cseh autógyár, a Skoda Auto tavaly 907 942 darab személykocsit gyártott, 2,5 százalékkal többet, mint 2018-ban. A francia-japán TPCA 210 ezer kiskocsijával a 2018-as év szintjén maradt, míg a dél-koreai Hyundai 309 500 autója kilenc százalékos csökkenést jelent. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a gyár befejezte az ix20-as modell gyártását.
Bohdan Wojnar, az autóipari szövetség elnöke szerint az idén a koronavírus-járvány következtében mintegy 20 százalékos lesz a csökkenés. Június végéig a tervezettnél 220 ezer darabbal kevesebb gépkocsit gyártottak, a bevételkiesés eddig mintegy 90 milliárd korona (1215 milliárd forint).
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot