10-ből 9 autós - saját bevallása szerint - figyel is a téli felkészítésre, és egyre többen vélik úgy, hogy a prémium üzemanyagok használata része ennek a folyamatnak - derül ki az olajcég felméréséből.
A téli felkészülést olyan sokféleképpen értelmezik a magyar sofőrök, hogy a megkérdezettek 15 százaléka szerint például a téli gumi használata extra felkészülésnek számít. Ennek ellenére a téli abroncs felszerelése része a közlekedési kultúránknak.
A téli közlekedésre gondosan ügyelők a fagyálló folyadékra figyelnek oda leginkább, és 10-ből 6 ember szerint a felkészülés része az is, hogy legyenek az autóban jégmentesítő eszközök, 10-ből 4 sofőr szerint pedig az akkumulátor ellenőrzése is kiemelt feladat.
Szervizbe - kizárólag a tél miatt - már csak minden ötödik autós megy, még azzal együtt is, hogy a megkérdezetteknek csak a fele végzi el saját maga a téli felkészítést, a másik fele valaki mással végezteti el. A prémium üzemanyagok használatát 100-ból 17 autós tartja a téli gondoskodás részének.
A társaság szerint a biztonságos téli utazás érdekében ajánlott:
- prémium üzemanyaggal feltankolni az autót,
- hideg időben tele tankkal elindulni, még akár rövidebb távolság esetén is,
- az üzemanyag-ellátó rendszerből a kondenzvizet rendszeresen leengedni,
- az üzembiztonságot nagymértékben befolyásoló üzemanyagszűrőket karbantartani,
- régebbi típusú autóknál az üzemanyag-ellátó rendszert tisztítani,
- az akkumulátor töltöttségét és állapotát ellenőrizni,
- a gyár által előírt paramétereket teljesítő motorolajat használni.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás