A támogatást "jelentős innovációt tartalmazó komplex beruházásra" nyújtotta a kormány a szarvasi cégnek. Az erről szóló szerződést 2018. július 30-án írták alá. A fejezeti kezelésű előirányzatok terhére nyújtott támogatás összege 752,29 millió forint volt - olvasható az mfor.hu cikkében.
A 66 éves múltra visszatekintő Szarvasi Zrt. működése akkor került veszélybe, amikor az IKEA svéd bútorgyártóval kötött megállapodást a másik fél - minőségi kifogások miatt - felmondta. A Szarvasi üzleti stratégiáját nagyrészt erre az üzletre alapozta, ennek érdekében hajtott végre beruházást - a Pénzügyminisztérium támogatása vélhetően szintén erre a projektre kellett a társaságnak - írta a lap.
A cég vezetése tavaly októberben döntött a beruházás leállításáról és az eszközök értékesítéséről, majd ezt követően csoportos létszámleépítést jelentett be. Januárban a termelés teljes leállításáról döntöttek. A februári hírek szerint a városvezetés állami segítséggel keresne új befektetőt a cég vagyontárgyaira. Az állami szerepvállalást a magyar adóforintok megmentése is motiválhatja.
PM: a megítélt támogatást nem vették igénybe
A cikk megjelenése után a pénzügyi tárca közölte, hogy a zrt. a megítélt 752 millió forintos fejezeti kezelésű támogatást nem vette igénybe. A cég a támogatási szerződés megkötését követően, az üzleti környezetük megváltozása miatt nem tudta vállalni a szerződésben rögzített kötelezettségeit, így elállt a tervezett beruházás megindításától és a megítélt támogatást visszamondta.
A tárca azt is megjegyezte, hogy számára törvényi kötelezettség a támogatás adatainak közzététele a támogatási döntés meghozatalát követően (ennek eleget is tett), ugyanakkor a szerződés későbbi alakulásának közzétételére nem vonatkozik jogszabályi kötelezettség. (Ennek nyomán felmerül a kérdés: eddig ezt miért nem tartották fontosnak közölni? Ha az Mfor.hu nem szúrja ki, a PM örökre hallgat? - a szerk.)
Szarvasi: küzdünk tovább
Időközben a cég is megszólalt. Eszerint a Szarvasi Vas- és Fémipari Zrt vezetősége továbbra is minden erejével azon dolgozik, hogy fennmaradjon a nagy múltú Szarvasi név, folytatódjon a hagyományos termékek gyártása és munkahelyet biztosítson az elbocsájtott dolgozók egy részének.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el