A Zero Waste Europe különféle csomagolóanyagok életciklus-elemzését bemutató tanulmánya megállapítja, hogy a 100 százalékban újrahasználható és újrafeldolgozható, optimális esetben akár negyvenszer is újratölthető üvegpalackok olyan anyagok, amelyek tulajdonságai még inkább alkalmazhatóvá teszik élelmiszerrel érintkező csomagolóanyagként, de az előnyei jóval túlmutatnak a környezetvédelem területén.
Azon túl, hogy költségmegtakarítást jelent a településeknek, borászatoknak és a közigazgatásnak, helyi munkahelyeket teremt, előmozdítja a fogyasztók elköteleződését, de többszörös előnnyel jár a kiskereskedelmi és a vendéglátóipari vállalkozások számára is.
Míg Európában egyre több környezettudatos vállalkozó tér át újratölthető palackokra, addig Magyarországon egyre inkább tűnnek el a boltok polcairól a betétdíjas üvegek – írja a Humusz Szövetség.
A szövetség állásfoglalása szerint vissza kellene hozni az italcsomagolások hatékony betétdíjas rendszerét, azaz visszaváltást.
A betétdíjas rendszer visszaállításával a megkeresték az Innovációs és Technológiai Minisztérium mellett az italcsomagolási ipar szereplőit is, valamint kapcsolatba léptek a kiskereskedelmi szolgáltatókkal, az Aldival, a Lidllel, a Sparral vagy a Tescóval, és személyre szabott javaslatokat fogalmaztak meg számukra. Következő lépésként pedig a gyártók megkeresését tervezik.
A katalán példa
Katalóniában a reWINE projekt keretében 2016 szeptembere és 2020 decembere derítették fel az újrahasználható csomagolási rendszerek alkalmazásának lehetőségeit és korlátait a katalán borágazatban, továbbá hogy megmutassák: technikailag, környezeti szempontból és gazdaságilag is járható ez az út. A reWINE palackok visszaváltására három különböző ösztönzőt dolgoztak ki: anyagi juttatás, betétdíjas visszaváltási rendszer, kupon. Például egyes Veritas és Ametller Origen boltok 0,10 eurót fizettek azoknak a vásárlóknak, akik visszaváltották az üres reWINE-címkés palackokat. A Caprabo üzletek a reWINE palackok visszaváltása után borélményt nyújtó kuponokkal jutalmazták a vásárlókat, ezenkívül üveggyűjtő pontokat létesítettek.Az újratöltési rendszer további kulcsfontosságú elemei az egységes címke és a fogyasztói tudatosság, a tudatosságra nevelő programok voltak. Mindezeknek köszönhetően több mint 21 756 tonna hulladék keletkezését sikerült megakadályozni.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni