Szerződés szerint 2022. július 17-én el kell kezdeniük a termelést a gyulai Airbus-gyárban, először tíz gépen, amihez körülbelül 15 szakképzett munkásra lesz szükségük. Felvettek már 25 mérnököt, akiknek a szakirányú továbbképzése is befejeződött, ők jelenleg egy békéscsabai bérelt irodában dolgoznak, amíg a gyár várhatóan jövő tavaszra elkészül Gyulán - közölte Stöckle, aki azt is elmondta, hogy az újabb gépek majd jövő szeptemberben, harmadik körben pedig 2023 elején érkeznek, így felfutó rendszerben, várhatóan 4-5 év alatt érik el a teljes kapacitást, akkorra 200-250 munkavállalót terveznek alkalmazni.
Magyar munkavállalókban gondolkoznak, akikkel "eddig nincsenek rossz tapasztalataik". Nem terveznek toborzó kampányokat indítani Romániában - tette hozzá az MTI-nek Andreas Stöckle, majd arról beszélt, hogy a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) Trefort Ágoston Technikum és Szakképző Iskolában - ahol pénteken éppen nyílt napot tartottak a leendő diákoknak - hamarosan létrejövő Airbus Légi- és Gépipari Képző Központból, "az akadémiáról" folyamatosan kerülnek majd ki azok a munkavállalók, akiket alkalmazni tudnak. Korábbi közlés szerint a központ közel 2,2 milliárd forintból jön létre, ennek felét gépek és eszközök beszerzésére fordítják.
Kapcsolódó
Balogh Csaba, a központ vezetője a nyílt napon elmondta, a központ Európában is egyedülálló lesz abból a szempontból, hogy olyan termelő- és forgácsológépeken tanulhatják a diákok a programozást, a méréseket, az anyagvizsgálatot és akár a javítási-karbantartási folyamatokat is, amelyeken később a gyárban dolgozni fognak. A központ egyik részén kifejezetten a gép- és alkatrészgyártás technológiai ismereteit lehet elsajátítani, másik része egy felületkezelő tanműhely lesz, ahol már építik az Európában is egyedülálló galvanizálósort. Az akadémián a speciális szakirányú továbbképzések kétéves alapképzésekre épülnek rá, a majd ott oktató tanárok jelenleg is továbbképzésen vannak Franciaországban - közölte.
A speciális gépeken egyszerre maximum 12 személy képzését tartja megvalósíthatónak; a képzések 3-6 hónaposak lesznek, így "nyárra már kijöhet az első végzett csoport", akik akár el is kezdhetik a munkát a jelenleg is épülő Airbus-gyárban - magyarázta Balogh, megjegyezve, hogy a központ nemcsak az Airbus számára képez munkavállalókat, hanem a megye többi jelentős fémipari cégének, a Csaba Metálnak, a Linamarnak vagy a Lovász Forgácsolóüzemnek is.
Az Airbus piacvezető a polgári helikopterek gyártása terén, 2020-ban a piac 48 százaléka volt az övék. Jelenleg világszerte nyolc országban van telephelyük, a kilencedik lesz a magyarországi, Gyulán, ahol az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyártanak majd precíziós alkatrészeket.
A gyárba már felvett mérnökök az ideiglenes telephelyen egyes gépeket már beüzemeltek, és ezeken elkészítették az első mintadarabot, egy alkatrészt, amilyenből jövő nyártól több ezer darabot gyártanak majd.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)