A rendőrségnek a police.hu honlapon publikált közleménye szerint csütörtökön ellenőriztek egy taxit Budapesten, és kiderült, hogy az utas ellen elfogatóparancs volt érvényben, mert nem fizette meg jogerős pénzbüntetését - írja az MTI.
A taxi csomagtartójának átvizsgálásakor 636 gramm fehér színű kábítószergyanús anyagot találtak, amelyről kiderült, hogy amfetamin. A 39 éves sofőrnél tartott házkutatáson 32 gramm marihuánagyanús és 0,88 gramm kokaingyanús anyagot foglaltak le.
Az utast előállították, a sofőrt gyanúsítottként kihallgatták, majd kezdeményezték letartóztatását.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon