A cég, amely korábban stratégiai megállapodást kötött a magyar kormánnyal, versenyképessége fokozását várja a beruházástó. A mintegy ötszáz embert foglalkoztató miskolci gyár évente közel 90 milliárd forint értékben állít elő steril körülmények között injekciós készítményeket és egyszer használatos fecskendőket, a Bükk "kapujában" lévő üzem a vállalat magyarországi termelésének jelentős részét adja.
A világ egyik vezető egészségügyi vállalataként ismert Sanofi a "Chinoin örökségére építve" mára a magyar gazdaság egyik legjelentősebb szereplőjévé vált, Magyarországon csaknem kétezer embert foglalkoztat, három gyártóegységével és egy disztribúciós platformjával a magyar gazdaság 20 legnagyobb vállalata közé tartozik, míg az exportőrök között a 14. helyet foglalja el.
Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára az eseményen hangsúlyozta: ez a beruházás azt jelenti, hogy a Sanofi hosszú távon számít magyarországi gyáraira. Elmondta, hogy Magyarország és Franciaország között évről-évre tíz százalékkal nő a kereskedelmi forgalom, mind az import, mind az export meghaladja évente a 4 milliárd eurót.
Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), Miskolc polgármestere arról szólt: Miskolcnak fontos az, ha egy gyógyszergyár van a városban, amely tudást, innovációt jelent, és amely félezer embernek ad munkát.
A Sanofi új beruházása a két ország közötti gazdasági kapcsolatokra is rávilágít, Franciaország a negyedik legfontosabb külföldi befektető Magyarországon, és a francia vállalatok 43 ezer magyar munkavállalót foglalkoztatnak - mondta a rendezvényen Éric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete. A nyilvános cégadatok szerint a Sanofi Aventis Zrt. 169 milliárd forint árbevételt ért el 2015-ben, a 2014-es 179 milliárd forint után, míg adózott eredménye 5,4 milliárd forint volt tavaly, az egy évvel ezelőtti 1,3 milliárd forinttal szemben.
Legolvasottabb

Most lett elege az EU-nak, amiért a magyar kormány a Lidlt és társait szívatja

Új, nagyon aljas fegyverrel próbálkoznak az oroszok

Karácsony Gergely: Visszaszereztük Budapest pénzét

Épül Orbán Viktor csodafegyvere: napi 2700 tonna szállítmányt hoznak az ázsiai cégek

Fico váratlan kijelentést tett, Orbán Viktor ennek nagyon nem fog örülni

Cellában várja sorsát a zöldségmaffia - nagyban gyártották a számlát a Nagybanin

Azonnal indítsa újra a telefonját, és jobb lesz, ha holnap is ezt teszi

Megmenekült a főváros? Karácsony Gergelynek adott igazat a törvényszék

„Valaki magyarázza már el ennek a hibbantnak” - Trump csúnyán beszólt a leglelkesebb hype-emberének
