A bíróság kötelezte a pénzintézetet 400 ezer forint plusz áfa perköltség megfizetésére, az ítélet ellen 8 napon belül lehet fellebbezni.
Indoklásában a tanácsvezető bíró hangsúlyozta: a takarékszövetkezet devizahiteles szerződései nem részletesek, nem átláthatóak, és a felmondhatóság elvének sem felelnek meg. Hozzátette: a fogyasztó ennek alapján nem tudja felmérni, hogy milyen pénzpiac, milyen kamatának, pontosan milyen irányú változása hatnak a fizetési kötelezettségére.
A bíróság megállapította, hogy a takarékszövetkezet többféle devizahiteles kölcsönszerződése egyszerre több utalást tartalmaznak, az átlagos fogyasztó számára nehezen értelmezhetőek, az egyoldalú szerződésmódosításra lehetőséget adó feltételek egyike sem felel meg az átláthatóság követelményének. A tanácsvezető szerint az olyan általános megfogalmazások, mint bankközi hitelkamatok vagy állampapír és pénzpiaci kamatok és hozamok változásaira való utalásokból nem állapítható meg, pontosan milyen mértékben kerülhet sor az egyoldalú szerződésmódosításra. Összegzése szerint a takarékszövetkezet keresetében foglalt egyetlen szerződéses kikötés sem felel meg maradéktalanul a törvényben foglalt valamennyi elvnek, a bíróság részleges érvényesség megállapítására sem látott lehetőséget.
A takarékszövetkezet jogi képviselője a határozathirdetést követően újságíróknak azt mondta, hogy az ítélet áttanulmányozását követően később döntenek a fellebbezésről.
Az augusztus vége óta indult több tucatnyi perben a törvényszék első fokon jobbára elutasította a pénzintézetek keresetét, egy ügyben az eljáró bíró az Alkotmánybírsághoz fordult, három esetben pedig részlegesen nyerte meg a pert a pénzintézet.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Razziát tartottak Elon Musk cégénél
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot