A Microsoft csütörtökön jelentette be, hogy bezárja a Nokia komáromi gyárát, amely jelenleg mintegy 1800 munkavállalót foglalkoztat. A Nokia mobil üzletágát megvásárló cég világszerte racionalizálja működését, a következő egy évben 18 ezer pozíciót szüntet meg.
A politikus ma utasította a befektetési ügynökség vezetőit, hogy gyorsítsák fel az előrehaladott tárgyalásokat azzal a három külföldi vállalattal, melyek Komáromban komoly munkahelyteremtéssel járó termelő beruházást akarnak létrehozni.
Kapcsolódó
A kormány emellett a Microsofttal szorosabbra fűzi a stratégiai megállapodásból fakadó együttműködést annak érdekében, hogy Magyarország a vállalatcsoport szempontjából a jövőben egyre inkább kutatás-fejlesztési központnak számítson - tette hozzá Szijjártó. Ennek jegyében megállapodtak arról, hogy a Nokia budapesti k+f központja felgyorsítja a 150 új mérnöki álláshely feltöltését.
Több munkaügyi hivatali döntés is született: kihelyezett ügyfélszolgálatot hoznak létre, állásbörzét szerveznek, valamint az új munkáltatók számára célzott támogatást nyújtanak az elbocsátott munkavállalók felvételéhez. Mivel az érintett régióban több ágazat munkaerőhiánnyal küzd, a munkavállalók pedig magas munkakultúrával rendelkeznek, képzési és átképzési munkaprogramot indítanak, amelyek lehetővé teszik a más ágazatokban történő elhelyezkedést.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről